Ezt tanultam a Shell-től

Az előző bejegyzésben írtam egy Shell esettanulmányról, amit a múlt héten hallottam Londonban, de néhány tanulság megér egy külön bejegyzést is arról, hogyan állnak ők a felhasználók üzleti alkalmazásokkal való kiszolgálásához.

A Shell nem kicsi cég: 90 000 alkalmazott, 80 országban vannak jelen, és több, mint 40 000 benzinkutat üzemeltetnek világszerte.

A működésük azokra a nagy rendszerekre épül, amire a szektoron belül minden hasonló szereplő is építi a könyvelését, logisztikáját, számlázását, … Ez általában ebben az iparágban valamely SAP modult is jelenti.

A Shellnél az üzleti igények változása, a folyamatok átalakítása kb. azt igényelné, hogy 2-3 hónap alatt legyen képes a cég egy új irényt megvalósítani.

Ezzel szemben a gyakorlatban ezek a változtatások 12-18 hónap alatt történnek meg egy SAP-ban. Ez

  • lassú is,
  • drága is, és
  • az eredmény is kétséges.

Ennek érdekében a Shell arra keresett megoldást, hogy miként tudná a folyamatait az SAP-ból, és más nagy rendszereiből kiszervezni úgy, hogy a 2-3 hónapos átfutási idő tartható legyen úgy, hogy 1,5 hét alatt már mutatni lehessen a felhasználóknak valami működőt. Ők így választották ki a K2 blackpearl-t, amivel ezt el is érték.

Jelenleg negyedévente 10 új folyamat kap workflow támogatást így. Ezek egy része önálló folyamat, más része pedig a nagy rendszereikből kerül kivezetésre, vagy a nagy rendszereiket kapcsolja össze.

Ami a legszebb az egészben, hogy ma már egy-egy új folyamat elkészítését úgy tudják árazni a végfelhasználók, az üzleti terület felé, hogy előre, kategóriákra fix árakat adnak az ügyfél, azaz az üzleti terület felé, aki így maga is képes összeállítani a megfelelő business case-t, azaz a megvalósíthatósági és megtérülési tanulmányt.

Comments

comments

Ezt tanultam a Shell-től” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mint ha lehetne a folyamatot kilóra mérni. 10 db. És ezek mégis mekkorák, milyen komplexitásúak, hány rendszert érintenek, hány szereplősek, mennyi dokumentációt, döntési pontot tartalmaznak? Vagy ezek kifejezetten eddig is 100%-ban SAP-ban, vagy másban implementált feladatsorok 5-10 lépésben? És a wf-ba való átvitel mennyiben segíti a gyors változásokhoz való idomulást? A megrendelő pedig mióta tud maga bc-t készíteni? Vagy odakinn ez is más? A fix ár ráadásul azt jelenti, hogy sok esetben túláraztak.
    Nagyon IT-s megközelítésűnek tűnik nekem ez a cikk.

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Az ilyen “mintha lehetne…” felvezetésű kérdésekre mindig azt szoktam mondani a kollégáimnak, hogy ha rossz kérdésen töri a fejét, akkor nem fog eredményre jutni.

    Szerintem a jó kérdés a “Hogyan lehetne…?”

    Néhány segítő kérdés ehhez:
    – Ha konkrét folyamatra adnál konkrét ajánlatot, akkor ott milyen paraméterekre lenne szükséged, és ezt mivel szoroznád? Tudnak ezek olyanok lenni, amit az üzlet is képes megadni?
    – Ha az üzlet nem képes Business Case-t csinálni, akkor tényleg ő az üzlet? Biztos, hogy az üzleti oldalon hülyék ülnek? Legalábbis a saját üzletükhöz hülyébbek, mint az IT? Biztos, hogy a folyamatok kérdése egy IT-s számára jobban kezelhető, mint egy üzleti oldali szakértő részére, vagy ez csak olyan IT-s porhintés?
    – Ha nagy számú folyamatról beszélünk (negyedévente 10, azaz évente 40), akkor a becslés bizonytalansága nem átlagolja-e ki egymást? Nem lehet, hogy a túlbecslések és az alulbecslések egálba kerülnek? (Főleg, ha közben mérés is van a tényleges ráfordításra vonatkozóan.) Nem lehet-e, hogy az egységár alapú becslés és BC segíti, hogy az igény megfogalmazás célratörő legyen, azaz a legfontosabb követelményeket tartalmazza?

    Nem hiszem, hogy ez egy nagyon IT-s megközelítés lenne. Pont azt gondolom, hogy az az IT-s megközelítés, ha itt marad a ködösítés. Egyszerűen a felhasználó (ha úgy tetszik az üzlet) nem ezt akarja…

    [Válaszolok]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.