Rónai Balázs címkével jelölt bejegyzések

Ki lesz 2011 “megmondóembere”?

Rónai BalázsReggel levelet hozott a drótposta, benne egy kis meglepetéssel.

Az IT Business az egyik vezető hazai informatikai-üzleti lap minden évben megválasztja a legjobb projekt és a legjobb termék mellett az év véleményformálóját is. Így lesz ez idén is írta a levél.

Rákattintottam, hogy megnézzem, kik a jelöltek. Látom, hogy valóban ilusztris kis társaság az idei mezőny (is): a legnagyobb cégek (OTP, MOL) és szervezetek (NAV/APEH) informatikai vezetői, a legnagyobb telekommunikációs cégek (Magyar Telekom, Vodafone) első emberei, elismert egyetemi tanárok (BME, CEU, Szeged), kormányzati informatikai háttéremberek, informatikai szakmai szövetségek vezetői, konferenciák legfelkapottabb (és valóban remek) előadói.

És ott mosolygok vissza magamra én is.
Erre nem számítottam. De azért jól esett! 😆

Az év véleményformálóját a közönség szavazata alapján választják.
Nézd meg Te is, és
szavazz arra, aki Benned a legtöbb gondolatot ültette el
az ITC témakörben az elmúlt 12 hónapban!

(Nem tudom, hogy jár-e valami díj is a címmel, de ha jár, és én kapom, akkor természetesen azt kisorsoljuk majd köztetek! 😉  Én már a jelölésnek is örülök…)

Amin a jelölés kapcsán eszembe jutott, az az alábbi.

Ki lesz 2011 “megmondóembere”? bővebben…

„Minden úgy lesz …azaz van, mint eddig, csak teljesen máshogy!” – esemény beszámoló

audience

Április 27-én, kedden tartottuk azt a Microsofttal közös szemináriumot. Ennek középpontjában az Exchange 2010 és Office Communication Server volt. És persze mindaz, amit ezek az eszközök lehetőségekben kínálnak egy hazai KKV-nak. „Minden úgy lesz …azaz van, mint eddig, csak teljesen máshogy!” — esemény beszámoló bővebben…

Ilyen volt az “Okosan működő vállalat” szeminárium

Okosan működő vállalat szemináriumMúlt szerdán rendeztük meg a Microsofttal közösen az
“Okosan működő vállalat” szemináriumot.

Aki ott volt, ott volt,
aki lemaradt, annak ezúton is szeretnénk növelni a veszteségérzetét. 🙂


Ilyen volt az “Okosan működő vállalat” szeminárium bővebben…