üzletmenet folytonosság címkével jelölt bejegyzések

Földregnés és tsunami után

Földrengés Japánban

Iszonyatos erejű (8.8-as) földrengés rázta meg Japánt.
Az ezt követő tsunami San Francisco-t is eléri.
Olajfinomítók égnek, atomreaktorok kerültek veszélybe, hajók fekszenek az oldalukon a tengerparton,
emberek menekülnek az utcára a házakból.
A pontos károkat, az áldozatok számát még nem tudni,
de jelentős veszteségekkel kell számolniuk, az biztos.

A károk egy jelentős része még csak ezután fog bekövetkezni,
a cégek nem csak eszközeiket vesztették el, de további működésük is lehetetlenné válik.

A csapás azonban nem érint majd minden céget egyformán… Földregnés és tsunami után bővebben…

Az élet ismét oktatott

Egyetemi oktatóként én is megtapasztaltam annó, amit egyik professzorom mondogatott lelkesen: “a vizsga az oktatás szerves része”. Ilyenkor az ember valóban befogadóbb az új információkra. Azt a tételt, amit kihúzott például képes akár első olvasatra, vagy hallásra egy életre megjegyezni.

Ebből, az élet iskolájából, adott most ízelítőt az informatika érettségizőknek az a nógrádi helyszín, ahol a vizsga alatt volt áramszünet.

Az élet ismét oktatott bővebben…

Vírustámadás érte a rendszergazdát

A H1N1 vírus
A H1N1 vírus a rendszergazdára is veszélyes

Kellemetlen dolog, amikor a rendszereinket vírustámadás éri.
Ennél csak az kellemetlenebb, ha ezzel egyidőben a rendszergazda is vírustámadás áldozata lesz.

Márpedig a járvány jelenleg a rendszergazdát jobban fenyegeti, mint a rendszereinket…

Vírustámadás érte a rendszergazdát bővebben…