Windows 7: gyorsabb, mint a leopárd?

Leopárd
Gyorsan indul, gyorsan fut, gyorsan áll meg

A Windowsal szemben egy ideje az egyik legnagyobb kritika,
hogy nemcsak, hogy lassú mint a csiga,
de ráadásul minden verzió egyre lassabb,
mint a korábbi.

A Windows 7 viszont gyors!

Nem csak a Vistánál gyorsabb, de még a Windows XP-t is kenterbe veri…

Hogy mennyivel, és miért?
Ennek járunk ma utána.

 

 

 

Miért szempont egyáltalán a gyors indulás?

 

Magam nem gondolom, hogy egy operációs rendszert a betöltés, vagy éppen a leállás ideje alapján kellene elsődlegesen megítélni. Nem is ezért került ez a téma a Windows 7 újdonságait bemutató sorozat élére.

A Vista és az XP talán túlságosan is hanyagolta ezt a szempontot. Nem lehetett sem reggel gyorsan elkezdeni, sem este gyorsan befejezni a munkát. A felhasználók pedig morgolódtak reggel, morgolódtak este, morgolódtak minden nap…

Ráadásul az évek során sokkal elterjedtebbé vált a mobil számítógép (Notebook, laptop, Net PC,…) használat. (Amerikában már rég több notebook-ot adnak el, mint hagyományos PC-t.) Ez pedig azt hozta magával, hogy az ember viszi magával a számítógépét. Ezen jegyzetel, ezen prezentál, ezen dolgozik, amígy egy kávéházban várja az üzleti partnerét.

Ez a fajta használat jelentősen megnövelte a ki- és bekapcsolások számát. Így a várakozási időt is. Meg persze a “morgolódások” számát… Ezt a Vista hírneve sínylette meg jobban, eszünkbe juttatva a mondást: “A mókus is csak patkány, csak jobb a PR-ja.”

 

Mit mondanak a tesztek?


A Windows 7-nél ez az igény meghallgattatott. (Mi mást tehetett volna a Microsoft a Vista fiaskója után.) Az indulás és leállás idejének minimálisra csökkentése egy fontos szempont lett. És úgy tűnik, hogy a Windows 7 fejlesztői el is érték azt, hogy egy robbanékonyabb operációs rendszert kapjunk.

A Windows 7 gyakorlatilag minden tesztben gyorsabbnak bizonyul, mint elődei:

  • gyorsabban indul el,
  • gyorsabban áll le,
  • gyorsabb a grafikája,
  • gyorsabb a számolási sebessége
windows7-boottime
A Windows 7 gyorsabban indul el, mint a Vista, vagy a Windows XP (A rövidebb vonal a gyorsabb)

windows7 teljesítmény teszt
A Windows 7 több számítást tud elvégezni ugyanannyi idő alatt, mint a Vista, vagy a Windows XP (A hosszabb vonal a jobb)

 

Ami talán ennél is fontosabb, hogy az embernek a szubjektív benyomása alapján is az érzése is az, hogy egy gyors és robbanékony rendszerrel dolgozhat. Bekapcsolástól számítva kb. fél perc múlva megkezdheti a munkát. Sőt…

 

Ínyenceknek extra sebességgel

 

A fenti eredmény egy átlagos notebookon is megtapasztalható.

Van azonban néhány gyártó, aki ennyivel nem elégszik meg, és kihozzák Windows 7-re optimalizált konfigurációikat.

Ez nem feltétlenül extra erős gépeket jelent. Sok esetben ez csak annyit tesz, hogy optimalizálják a meghajtó szoftvereket (driver). Ezek felelnek ugyanis a hardver kezelésért. Így lényegesen nagyobb teljesítményre lesz képes azt ezt használó rendszer is.

Ebben jelentős erőfeszítéseket tesz az egyik vezető notebook gyártó a Lenovo (volt IBM), aki a Windows 7 Lenovo Megnövelt Élmény programba sorolt gépein ennél is jobb indulási időket biztosít.

De az egyik leggyorsabban induló Windows 7 konfigurációt egy San Francisco-i konferencián az Intel mutatta be. Az ott bemutatott gép 11 másodperc alatt indult el.

 

Mitől lett gyorsabb? (Csak ínyenceknek!)

 

Tapasztalt ember már nem hisz a mesékben.
Tapasztalt ember szeretné tudni, hogy mi van a háttérben…

 

A Windows 7 gyorsulása több okra vezethető vissza. Ezek közül a legfontosabbak:

  • Kisebb lett maga az operációs rendszer. Még a lemezen is kevesebb helyet foglal, mint elődei.
  • Kevesebb felesleges komponens a memóriában. A Microsoft átalakította az indulási (bootolás) folyamatot. A Windows 7-ben minimalizálták az induláskor betöltődő komponensek mennyiségét. Mivel kevesebb  programot kell így elindítani, kevesebb időbe telik.
  • Jobban kezeli a hardvert. A Windows olyan részei lettek újraírva, amelyek a hardver kezeléséért feleltek. Ez a lassú műveletek (például lemezhez nyúlás) idejét csökkenti.
  • Jobb meghajtók. A Windows 7 meghajtó szoftverei a Vista meghajtóprogramok továbbfejlesztett változatai. Ebből adódik, hogy a legrosszabb meghajtóprogramjai is legalább olyan jók, mint a Vista legjobb meghajtóprogramjai.

 

A bekapcsolásról ez még sok is. Hamarosan folytatjuk, hogy mire számitson az, aki kivárta ezt a néhány másodpercet, amire csökkent az indulási idő.

Addig egy kis játék:

Mi az áthallás a címben? Miért pont a leopárd?

 

A helyes megfejtők közt kisorsolunk valami értékeset. Mondjuk az “e” betű copyright jogát…

Comments

comments

Windows 7: gyorsabb, mint a leopárd?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Azért nem ártott volna, ha legalább a diagramok forrását feltűnteted valahol. Úgy hitelesebbnek tűnne a cikk.

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Igazad van, ez véletlenül maradt ki: http://blogs.zdnet.com/hardware/?p=3187

    Még annyi kiegészítés, hogy a tesztben még nem a végleges változat (RTM) szerepel, hanem a béta. Az RTM-re vonatkozó teszt hasonló eredményeket mutat, és megtalálható itt:
    http://blogs.zdnet.com/BTL/?p=22006&page=2&tag=col1;post-22006

    [Válaszolok]

  2. leopárd = Mac OS Leopard (version 10.5)
    Ez oké.
    És pont ezért hiányoltam a cikkből az összehasonlítást a Mac verziókkal, nekem akkor lett volna teljes.

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Bingó! Egy napra tied az “e” betű copyright joga…

    A cikk a Windows 7-ről szólt, ezért nincs összehasonlítás. És azért sem, mert egyelőre nem releváns olvasóink számára.

    Személyesen érdeklődve nézem miként alakul a nem Windows operációs rendszerek piaca. De lévén ez egy üzleti informatikai blog ezeket akkor elemezzük, ha valami üzletileg is jelentős történik ott.
    A Windows 7 már megjelenése előtt 6x elterjedtebb volt, mint bármely más, nem Windows-os operációs rendszer. Minden más osztozik a maradék 1%-on: http://www.rankings.hu/

    Persze, ha ebben valami jelentős változás lesz egyszer, arra még külön visszatérünk…

    [Válaszolok]

  3. A Windows 7 nem gyorsabb a Snow Leopard-nal (OSX 10.6.1Ö, sőt lassabb, sokkal.
    Azonos hardveren, azonos alkalmazások esetén, ha az alkalmazás több processzormagot használ, akkor a Windows 7-en futó változat akár 30%-al is lassabb mint az OSX-es párja. Itt még van mit fejleszteni a Microsoftnak, az erőforrás kezelés és a több processzor/processzormag kezelése eddig sem volt az erősségük és eztán sem lesz az.

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Az állításod a Mac-ről egy egész speciális esetben lehet igaz. Ha ez az azonos hardver a Leopárd számára optimalizált Mac. Bármely más hardveren az is szerencse, ha egyáltalán elindul.

    A Windows 7 sem indul minden gépen 11 mp alatt. A cikk a Windows 7-ről szólt és arról, hogy lényegesen gyorsabb lett.

    [Válaszolok]

    bpelhos

    Na de itt bújuk ki a kisördög belőlem:
    Miért lett ez a post címe? Egy kérdés amire nincs válasz? Amire mint most megtudtuk, nem is lehet… Akkor talán csak nem provokáció? Vagy talán a 3. hely kellett a “windows 7 leopard” keresőszavakra?
    Vagy késő van, menjek pihenni? 🙂

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Blogunk rövid élete alatt a fenti kifejezéssel még senki nem jutott el hozzánk. Sajnos.
    Amúgy jó éjt! 🙂

    [Válaszolok]

    bpelhos

    Védelmembe venném a szerzőt, mert ő csak kérdést tett fel a címben.
    De mégsem védem, mert továbbra sem tudom, hogy ezt miért tette.

    Amúgy nálunk a cégben van 4 Mac és 5 Win laptop. Most szerzünk be 2 új gépet (2 új kollégának), és nincs eldöntve még hogy mi legyen. (Opciók: WinVista downgrade to WinXp, Win7, Leopard).
    De tovább tarkítom a képet. Bizonyos munkaeszköz szoftverek miatt most is telepítve van minden Mac-ra Windows is (Vmware-rel szépen futnak egymás mellett is). Ha Mac lesz a választás az új gépeket illetően, akkor is kérdés, hogy milyen Win-t vegyünk mellé. És ne feledjük, hogy a sebesség mellett a stabilitás és kompatibilitás sokkal fontosabb KKV körökben. Szerintem.
    Na erre adjon egy IT-tanácsadó választ 🙂

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Régen rossz, amikor egy vicc poénját magyarázni kell. És ha bizonyos dolgokat kimondunk, elmúlik a varázs.
    Nem értem, hogy miért kellene más címnek lennie. De adok néhány szempontot, hogy szerintem miért jó ez a cím:
    – Szerintem a cím akkor jó, ha az olvasó felkapja rá a fejét. A kommentek száma alapján ez sikerült.
    – A cím nem baj, ha kapcsolódik a témához. Legalább egy hasonlaton keresztül. A leopárd (így kis betűvel és nem naggyal, ahogy a komentekben kellene) egy gyors ragadozó. A Windows 7 pedig egy gyors Windows. A cikk végül is erről szól.
    – Én szeretem, ha az emberek gondolkoznak azon, amit írok/írunk.

    [Válaszolok]

    Mordon

    “Szerintem a cím akkor jó, ha az olvasó felkapja rá a fejét.”

    Kivéve, ha hatásvadász és öncélú.

    “A cím nem baj, ha kapcsolódik a témához. Legalább egy hasonlaton keresztül. A leopárd (így kis betűvel és nem naggyal, ahogy a komentekben kellene) egy gyors ragadozó.”

    Szerintem kár magyarázni a bizonyítványt (már önmagában biológiából bukta), mert a leopárd főként fákon rejtőzködő, lesből támadó nagymacska, amire nem a gyorsaság a legjellemzőbb.
    Ha erre utaztál volna akkor a gepárd lett volna a helyes hasonlat 😀

    bpelhos

    Tényleg nem reagáltam volna a leopárdra, ha nem Te kérsz fel erre a post utolsó mondatával, hogy aztán copyright jogokat osztogatva elismerd, hogy a kis betűs leopárddal a nagy betűsre céloztál.
    Szóval felőlem lehet varázskodni, meg incselkedni a címmel nyugodtan tovább, ha szerinted egy It tanácsadónak így kell írnia, nem akarok zavarni 🙂

    Rónai Balázs

    Urak, feladom! Nyertetek! 😀

    Rónai Balázs

    Ha a Windows úgyis kell a Mac alatt is, akkor miért kérdés a kérdés?

    [Válaszolok]

    bpelhos

    Általános üzembiztonság a nem Win specifikus szoftverek futtatása során (vagyis normál irodai használat).
    Pl.: Standby-ból indulási sebesség és sikeres elindulások aránya, vírusmentesség, Linux/LAMP környezetre szánt fejlesztések tesztelése

    Rónai Balázs

    Oké, de akkor ezek szerint Nálatok nem átlag felhasználók vagytok, hanem fejlesztők, akik nem Windows-os rendszerek alá (is) fejlesztetek. Ezért kell a nem Windows.
    De akkor miért kell a Windows?

    bpelhos

    Vannak speckó Win szoftvereink, amik csak ott futnak, így a Win kötelező.

    De az op.rendszer kérdés örök, minden új gépvásárlásnál előjön. Win alatt is futtatható virtual Linux, Mac alatt Win, Linux alatt Win, …
    Még ez megkavarható azzal, hogy a lokál Win-t “ki lehet szervezni” Win szerverre (mert az is van a cégnél persze 🙂 ), hogy aztán remote desktoppal érjed el, amikor éppen szükséged van rá.

    Szóval a lényeg, hogy mindig érdeklődve olvasom az olyan híreket, hogy “most aztán itt a tuti Win, sosenem volt még ilyen jó”, és csak emiatt keveredtem ide.
    És én tényleg csak az írói munkásságodban elrejtett következetlenségeket kritizáltam, nem a Win7-et, úgyhogy most már megyek is vissza termelni 🙂

    Mordon

    A baj az, hogy tévedsz.
    Az OSX-et egy Core i7-es PC-s konfigon használom és köszöni szépen hibátlanul működik (napi 10-12 órában munkára haszálom, észrevenném, ha csak úgy véletlenül működne :D) és a Windows 7-hez képest lényegesen gyorsabban, pedig az adott hardverre a Windows az optimalizáltabb rendszer.
    Photoshop, Acrobat, Maya, Handbreak, állomány tömörítések és tesztek (Cinebench, Geekbench) mind ezt bizonyítják. Persze ez rontja a Windows 7 renoméját, de sajna igaz.

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    A Windows-t nem hardverre optimalizálják. A gyártók a hardvereiket és a drivereiket optimalizálják a Windows-hoz. De erről már írtunk.
    A Vista korábbi problémáit is a driver-ek okozták. A Mac-nél is ez okoz problémákat más vason, mint amire szánták.
    Így valóban szerencse, hogy a te gépeden fut. Jól tudom talán nem is legális így használnod?

    [Válaszolok]

    Mordon

    A tesztelt Windows 7 ugyanazon a PC konfiguráción fut, mint az OSX. A telepített driverek (Intel, nVidia, Realtek) mind a legfrissebb, Windows 7-hez készült változatok.

    Nem igazán okoz problémákat más vason, mert nincs olyan, hogy más vas. A Mac is ugyanazokból a hardverelemekből épül fel, mint egy standard PC, a rendszer alapból tartalmazza a legtöbb hardver elem driver-ét. Az OSX kitűnően fut a kis MSI Wind-en ugyanúgy, mint a Core i7-es desktopon.
    Ha utána olvasol, akkor láthatod, hogy nem szerencse kérdése, gyakorlatilag ma már akármilyen PC-re telepíthető, ha meg eleve olyan hardverelemeket választasz a gépedhez, ami megtalálható egy Mac-ben is, akkor egy bootloader telepítése után a gyári DVD-ről telepíthető a rendszer.
    Európában nem illegális, az USA-ban meg most folyik per ami ezt eldönti. Ha megvásároltál egy dobozos, önálló szoftverterméket, akkor azzal azt teszel amit akarsz (az EU-s jogszabályokon belül), az árukapcsolást az itteni törvények nem teszik lehetővé és amíg az OSX nem mint kizárólag upgrade kerül a polcokra, addig nem igazán köthet bele senki.

    [Válaszolok]

    Rónai Balázs

    Hogy nem fut el minden PC-n, azt éppen az appleblog.blog.hu-on olvastam a kommentek közt. (Ettől persze van olyan, mint a tied is, amin elfut. Kérdés, ajánlanád-e jó szívvel ügyfeleidnek, hogy erre blazírozzanak, ha a gyártó ezt kifejezetten ellenjavalja.)

    Viszont megtaláltam a Mac OSX felhasználói szerződést, amelyik tiltja hogy máshova telepítsd: http://store.apple.com/Catalog/US/Images/MacOSX.htm (Tény, a magyart nem találtam. Ha neked megvan, linkeld be légyszíves.)

    Mordon

    Ha egy cég EULA-ja az adott ország, vagy közösség (EU) jogszabályaiba ütközik, akkor érvényét veszti. Egy vállalat hozhat létre szerződéseket, de a törvényi kereteket nem lépheti át.
    Az EU-n belül több cég is teljesen nyíltan és legálisan árul PC-ket OSX-el, ami ellen az Apple nem tud fellépni. Még az USA-ban folyó Psystar per végkimenetele sem egyértelmű.

    Egyébként nem arról van szó, hogy mi legális, és mit ajánlanék vagy sem, hanem arról, hogy a cikk címében állítasz valamit, ami messze nem igaz.
    Én párhuzamosan használom mindhárom rendszert (OSX, Vista, Windows 7) és munkára (grafika, DTP, videó) az OSX lényegesen jobb választás még akkor is, ha a telepítéséhez kell némi előtanulmány.

    Rónai Balázs

    Időközben lett eredménye a fent emlegetett Psystar pernek: http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/apple_vs._psystar_a_psystar_megsertette_az_apple_szabadalmat/

  4. Cinebench R10:

    Windows 7 alatt:
    Single CPU: 3969
    Multi CPU: 16496
    OpenGL: 6772

    http://www.photoshop.com/accounts/23a1246e31754f419f387280e9a285e0/assets/be8c456b5b244b159d44dff59731b8c1

    OSX alatt:
    Single CPU: 4285
    Multi CPU: 17963
    OpenGL: 8264

    http://www.photoshop.com/accounts/23a1246e31754f419f387280e9a285e0/assets/335069744637480e86b1c359b8cf8d93

    ————-

    GeekBench:

    Windows 7: 8465

    http://www.photoshop.com/accounts/23a1246e31754f419f387280e9a285e0/assets/4958301c6f0a430781199ebad00487c7

    OSX: 10217

    http://www.photoshop.com/accounts/23a1246e31754f419f387280e9a285e0/assets/1cc66eedc9e44e7f81a91077ce933764

    ————-

    Egy 670 MB méretű és 5341 elemből álló mappa tömörítése ZIP-pel.

    Windows 7:
    Betömörítés: 1 perc 39 másodperc
    Kitömörítés: 3 perc 19 másodperc

    OSX:
    Betömörítés: 0 perc 52 másodperc
    Kitömörítés: 0 perc 10 másodperc

    Ötször lefuttatva és átlagolva.
    Mindkét esetben a rendszer beépített tömörítő megoldását használva.

    ————-

    Handbreak:

    Narnia krónikái DVD konvertálás:

    Windows7: 12 perc 21 másodperc
    OSX: 8 perc 43 másodperc

    ————-

    [Válaszolok]

  5. Pontosan erről szól a windowsban a hibernálás, meg a sleep funkció, hogy ne kelljen mindig a leállásra meg az elindulásra várni.
    Itt van a win7-ben a sleep funkció: teljesen áramtalanít, de ha elindítod, nagyjából három másodperc múlva már jelentkezhetel is be!
    Amúgy meg paraszt, aki nem használja. 🙂

    [Válaszolok]

  6. Szerintem semmi köze a MACOSX leopardhoz a címnek, egyszerűen ahhoz van köze, hogy olyan gyors a win 7, a windows családban, mint a leopárd az emlősök családjában vagy inkább a macskák családjában xD.

    [Válaszolok]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.